A postán, sorban állás közben láttam egy érdekes hirdetést. Mivel a családom nyitott mindenféle „mágia” kipróbálására – hátha beválik alapon – vettem is belőle egyet, csak úgy poénból a kisebbik húgomnak. És nem mellesleg jótékony célt is támogattam a kívánságpor vásárlásával.
Persze, humbug az egész, tényleg csak egy jópofa vicc: egy zacskó csillámpor között van pár csillag. A feladat, hogy a varázsport a négy égtáj felé kell fújni és fél lábon ugrálva elkapni a csillagokat. Ahány csillagot fogsz el, annyi kívánságod teljesül.
Ez egyértelműen csak egy móka, de azért elgondolkodtatott. Annyira szeretnénk a jót, a szépet, a boldogságot és a gazdagságot, hogy minden ármányt és furfangot képesek vagyunk kipróbálni. Itt az év vége és egy új kezdete. Ilyenkor meg aztán hatványozottabban jönnek a komoly elhatározások, de egy kis idő után az erős szándékból csak próbálkozások lesznek.
Most erősen hisszük, hogy 2011 a mi, az én évem lesz. Most még szikla szilárdan hisszük azt, hogy képes leszek véghezvinni minden tervemet, képes leszek változtatni egyes szokásaimon, le fogok fogyni, megtanulok egy idegen nyelven beszélni, és napestig folytathatnám, mi mindent határozok el ma.
Hiába, a szilveszter és az újév valami mágikus erővel bírhat, hiszen, ha jobban belegondolunk semmivel sem másabb, mint a szokásos „holnap”. Minden éjjel van éjfél, mikor megszólal a Himnusz és átvált a mutató a mából egy új napba. És mégis, mi hisszük, hogy a következő év végre a mi évünk lesz!
A hit mellett azonban szükség van még egy dologra… a tettre. Ismerős lehet a mondás, hogy hinni hol kell… És egy másik is a sült galambról… Nos, az élethez talán elegendő a hit önmagában, de a remek élethez ennél többre van szükség.
A boldogság bennünk van! Csak fel kell fedezni! Kövesd bátran a bulvársajtó újévi tippjeit, olvasd el a jóslatokat a következő évre és higgy, bízz benne. De tegyél is lépéseket az álmaid irányába! Ha le akarsz fogyni, fogyj le! Ha kínaiul akarsz beszélni, tanulj kínaiul! Ha a Himalája csúcsa a cél 2011-ben, tréningezd a tested a túrára!
2011 valóban a mi évünk lehet! De csak akkor, ha teszünk is azért, hogy így legyen! Ahhoz, hogy a nagy célod ne csak álom és vágyakozás maradjon, tölts egy kis időt a tervezgetéssel. Most egy éved, 12 hónapod, 52 heted és 365 napod van a nagy cél megvalósítására. Még időben vagy. Tervezd meg az éved. Bontsd hónapokra, hetekre és napokra. Tűzz ki több határidőt, mikorra, hol szeretnél tartani a célodban. És ettől a tervtől ne térj el, vagy ha ez meg is esik, mindig találj vissza a helyes, célodhoz vezető útra!
2011 mottója számomra az egyik kedvenc és elég kemény idézetem Yoda Mestertől: „Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!”
Kívánom, hogy egy év múlva mindannyian elmondhassuk: 2011 - egy csodás év volt, a remek életemből!
Kívánom, hogy egy év múlva mindannyian elmondhassuk: 2011 - egy csodás év volt, a remek életemből!
BUÉK!