A láthatatlan csapda

Szeretem a reggeli szertartásaimat. Amikor akkor kelek fel, amikor terveztem. Amikor csendben lehetek még egy ideig. Amikor a rítus szerint haladhatok: az éppen aktuális reggeli ital elkészítése és elkortyolása, miközben a gondolataimba, egy gondolatébresztő könyvbe, vagy egy oktatóanyagba takarózom vissza még egy kicsit, mielőtt megadom a nap lendületét a reggeli futással.

Ha ebben megzavarnak, (vagy megzavarom magam) hajlamos vagyok a tüskéimet kidugva sündisznóként gyorsan végiggurulni a napon, hogy inkább jöhessen az újabb reggel – egy esély a tökéletesen végrehajtott szeánszra!

Na, persze most nem így tettem! Ha így tettem volna, nem osztom meg Veled, mert akkor már rég aludnék, várva az új reggelt!

Rájöttem, hogy csapdába kerülök, mikor ezt játszom! Mert az elvárás valójában egy láthatatlan csapda, mint a pókháló, amit messziről észre sem veszel, csak amikor már szedegeted le az arcodról. (Hacsak nem vagy Shrek vagy Fiona, akik örömmel csemegéznek vattacukorként belőle!)

Miért várom el a reggeltől, hogy csak úgy kezdődhet, ahogy azt én elterveztem? Miért várom el magamtól, hogy akkor keljek, amikorra tervezem és nem akkor, amikor a testem jelzi, hogy már kelne? Miért baj az, ha a gőzölgő kávé másvalaki kíséretében, és egy jó beszélgetés társaságában indul, és nem bevackolva a magányom háborítatlan odújában?

Az a baj, hogy az elvárás nem magányos, soha nem áll egyedül! Mindig velejár a hibáztatás. Ha van elvárásom, lesz kudarcom, csalódni fogok, amiért ludast keresek és jobb híján saját magam hibáztatom. Ha pedig van jobb, akkor meg más látja kárát, aki remek céltáblaként állhatja az okolásom.

De mondd, Kedves Elvárás, ki vagy és honnan jöttél? Akarattal nem kívántalak, az biztos! Már elnézést, ne vedd sértésnek, szívesen látlak (hú, de őszinte vagyok)… csak hát megnehezíted az életem: akadályokat, láthatatlan csapdákat állítasz elém és aztán röhögsz a markodba, ha belefutok. Márpedig futok, elég sokat, szinte minden nap!

El kell, hogy engedjelek! Ez pedig fájdalmas búcsú lesz, mert élő örökségként a társaságomért könyörögsz, és arra vársz, tovább is adlak, de értsd meg, nem akarlak! Menned kell! Akár Banderasként is búcsúzhatnék, ahogy könyörtelenül a mentolos gumira harapok…

Ha nem vagy olyan kemény, mint Antonio... ajánlom, ismerd meg dr. Menis Yousry-t és az Esszencia Szemináriumokat. Erre egy nagyszerű alkalom lesz Menis előadása szeptember 1-én, Budapesten:
"A szülői lét Esszenciája, avagy: mindenki volt gyermek valamikor..." címmel.

Gyere, tanulj, kerülj ki a csapdából – velem együtt!

R.É.K.A.


Remek Élet
egészséges élet – és gondolkodásmód, érzelmesen 

Ezer meg ezer éve...

Valaki megkérdezte tőlem: „Réka! Milyen az a reál élet?” Ezen elgondolkodtam. Ambivalens módon teljesen megfoghatatlan. Az életünk állandó mozgásban, változásban van, ráadásul mindenkinek másmilyen, és ahányan vagyunk annyiféleképpen éljük meg ugyanazt. Amit nekem jelent, nem biztos, hogy a másiknak is azt jelenti. Sőt még az sem biztos, hogy holnap nekem ugyanazt jelenti, mint amit ma jelent...

Tovább megyek: remek élet.

Csend! Hosszú, néma csend!

Végül megtöri a felismerés: remek élet? Ez már inkább megfogható!
Újabb ellentmondás...!

A folyamatos útkeresés közben többnyire van egy kép, pont az, amit kergetünk. Ezt hívhatjuk: remek életnek. Egy ideális, elképzelt világ. Egy álomkép arról, hogyan lenne jó, ha...

Ez azért megfoghatóbb, mert az álmaink sokkal jobban hasonlítanak egymáséira, mint a reál életünk. A közhelyes kívánságkosárban, amit a karunkon cipelünk: egészség, gazdagság, boldogság. Ebbe aztán belefér minden: kacsalábon forgó palota golfpályával, Ferrari Testarossa és modern társai és minden, ami magánnal kezdődik: repülő, jacht, bankár, detektív... és élet.

De hogy kicsit visszahúzódjunk a reálba, mindenki keres és csak kevesen találnak. Újabb ellentmondás: nem úgy van, hogy aki keres, talál?

Beszéltem egy másik emberrel és elakadtam. Én, az örök optimista, aki folyton úgy érzi rátalált a helyes útra és mindig bízik; leblokkoltam. Úgy szeretnék segíteni! De ha egyszer nem lehet! Mások vagyunk és máshogy élünk. Néhányan törekszünk a jóra, többre, másra, de nem jó helyen vagy módszerrel tesszük azt. Mások meg épphogy megpiszkálják a felszínt és kiáramlik a nagy tuti. A piszok mázlisták, mi?

A Remek Élet nagy titka annyira egyszerű – ezért ismerik olyan kevesen: hála és szeretet! 

1. Érezz hálát mindenért amid van és amit szeretnél, hogy legyen. 
2. Szeresd magad és ezután szeretni tudod a többieket is. 

Nehéz recept? Az, nagyon nehéz! Embert próbáló feladat! Nézz körül, mennyien képesek ezt a két dolgot betartani!

Blogommal az a célom, hogy minél többen élhessünk Remek Életet! Ezért megosztom elmélkedéseimet a Remek Élet dolgairól és összegyűjtöm azokat az általam már kipróbált és működő módszereket, eszméket, tárgyakat és szolgáltatásokat, amelyekkel egyre több remekséget tehetünk a reál életünkbe.

Mivel nem szeretek bort inni, ha csak vizet prédikálok, íme a saját hála és szeretet gyakorlatom:

"Hálás vagyok a Remek Életemért és azért, hogy ezt olvasod! Szeretem magam, mert jóra törekszem és szeretettel fordulok feléd, aki szintén nyitott vagy a Remek Életre!"

Vedd fel a hangerőt, kattints a linkre: https://www.youtube.com/watch?v=uh8HNCu96JM, hunyd be a szemed és érezd hálásnak magad már MOST a Remek Életedért!

R.É.K.A.