2013. december 30., hétfő

Fog a dalom?



Ez aztán a fogas kérdés! Talán nem meglepő eredmények születnének egy olyan felmérésben, mikor azt vizsgálnák, hogy az újévi fogadalmaknak hány százaléka valósul meg év végére. Mégis, ilyenkor új eséllyel indítjuk el ugyanazt. Misztikus jelentőséget tulajdonítunk egy óraütésnek, amely egyébként minden este átélhető. Sőt, hiszem, hogy minden pillanatban durranhat a pezsgő, mert bármikor dönthetsz úgy, hogy másként teszel. De a kérdés továbbra is az, mi fog történni a petárdák robaja után?

Most előre megünnepeljük az előttünk álló jót és kitomboljuk a mögöttünk hagyott rosszat. Szinte minden évben ugyanazt a nótát fújjuk: „huh, de jó, hogy vége ennek az évnek, a következő már remélem, jobb lesz!”  Reméled? Na, azt jól teszed! Reméld csak, és ismételd magad minden egyes 365 nap után.

Na, igen, a remény, a hit az fontos! Anélkül nem megy, de tettek nélkül még inkább nem lesz változás! Vajon fog a dalom? Meghallja valaki, aki táncolni kezd rá? Remélem! És töretlenül cselekszem! Továbbra is és egyre jobban hiszek a Remek Életben és abban, hogy egyre többen fogunk így élni!

Milyen fogadalmak szükségesek a Remek Élethez? Nézzük csak!

1.) Fogadd el, ami van és legfőképp, ami volt! Tanuld meg elfogadni mindazt, amit az élet ad: jót és rosszat egyaránt. Fogadd el, hogy nincsenek véletlenek és a rossz is jó, mert jobb, mint a rosszabb! Majd később megérted, miért volt rá szükséged.

2.) Adj szeretet, amennyit csak bírsz! Lépten, nyomon mindenkinek. Hagyd abba a méregetést, az ítélkezést, felejtsd el a sztereotípiákat. Nincsenek véletlenek. Akikkel találkozol, azokkal mind dolgod van. Valamit tanítanak Neked és valamit tanítasz nekik. Szeresd őket, mert mind érted vannak.

3.) Ismerd meg önmagad! "Helló Én, hogy vagy, mit szeretsz csinálni?" Fogadd el és szeresd önmagad! Ettől az egy dologtól az egész világ meg fog változni, mert Te változol meg és máris más szemmel látsz majd mindent. Szépet, jót, szeretetet szeretnél magad körül? Szépülj meg, kerülj jóba önmagaddal és áramoltasd a szeretet! Nyugi, ez semmi szektás agymosás! A szeretet áramoltatása ott kezdődik, hogy rá tudsz mosolyogni a tükörképedre, majd a vadidegenekre, akikkel találkozol.

4.) Ha tudod ki vagy és mi tesz boldoggá, akkor minél gyakrabban tedd azt, ami boldogít. Ha utálod a munkád, tegyél meg lépéseket a váltáshoz. Ha nem hagytál időt magadra, akkor mostantól fordíts pár percet minden nap saját magadra. Minél többet foglalkozol olyan dolgokkal, amelyeket élvezettel csinálsz, annál boldogabb leszel. Legyenek céljaid, amik felé haladsz. És ha van pár kötelező, nem szeretem dolog, akkor is tudd, hogy ezeket miért kell megtenned és utána majd jó lesz! A leejtő után jön az emelkedő!

5.) MOST! Élj most, hiszen most, most van! Ami volt, az már elmúlt, kesergéssel, de mással sem tudod már megváltoztatni, csak a jövőben tudod majd másképp csinálni. De azért meg még felesleges aggódni, hiszen még a holnap el sem jött. Most! Koncentrálj a pillanatra és add is át magad teljesen annak, amiben vagy, amivel foglalkozol. Ekkor éled meg igazán azt, ami most van.

6.) Egyetlen állandó dolog van, ez pedig a változás! Tervezz csak, Isten úgyis végez! Fogadd el ezt és engedd el azt, aminek mennie kell. Ne ragaszkodj foggal-körömmel olyanokhoz, amik nem Téged szolgálnak. Ezek lehetnek tárgyak, ötletek és személyek, élőlények is. Olykor nehéz elfogadni, hogy mi mért van, mit miért kapunk és ezért nehéz elengedni is. Mégis az elfogadás és elengedés együtt jár. Teret kell adni az újnak, el kell engedni a régit. Ez a természetes körforgás.

7.) Higgy! Magadban mindenképp. De hihetsz egy felsőbb hatalomban is, bárhogy nevezd is. Ha Neked erőt ad, akkor higgy benne! Bármit gondolsz ki, Te képes vagy rá! Ha nem lennél, akkor hogy juthatna eszedbe? Ugye ismersz olyan sztorikat, amik csodákról szólnak és valóban megtörténtek, hiszen ma élő emberek számolnak be róla! Mint mondjuk Nick Vujicic, vagy Mosolyka esete?

Tovább folytathatnám az unalomig a tippeket, hogy mitől is fog számodra 2014 arról szólni, amiről szeretnéd, de ennyiből már Neked is kell fogalmadnak lenni a teendőkről! Legyen úgy, ahogy Te akarod! Legyen ez akár január elsejétől, akár ettől a perctől és tartson csupán 365 napig. De rugaszkodjunk el a naptártól és mindenféle korlátoktól. Dönts arról, hogy mit szeretnél, cselekedj és akkor az fog történni! Ha pedig nem pont úgy, akkor érvénybe lép az 1.) pont: fogadd el!

Az életünk nem 365 napig tart. Egy bizonyos napig, amiről nem értesítenek előre. De élj úgy minden nap, mintha megkaptad volna az értesítőd! A harag, a sértés, az idegesség, a stressz, a bűntudat biztos nem lenne a teendőid között! Láss, érezz, nevess, szeress!

Remek Évet Nekünk!
  
R.É.K.A.
Remek Élet kutató, nőinspirátor

Ui.: Egész éves inspirációt ide kattintva kérhetsz!

2013. december 23., hétfő

Fújd ki

 

Egész évben csak szívtunk.
Szeretném azt hinni, hogy volt közben fújás is, de a nagy átlag csak szívott.
Itt az idő kifújni minden levegőt. Igen, még azt is ki kellene, amit már jó ideje tartogatunk a tüdőnkben. Főleg az évek óta visszatartott lélegzetektől kellene megszabadulnunk.
A karácsony a békéről és a megbocsátásról szól.
Tényleg erről szól?

Folytatás itt: http://bibo.hu/fujd-ki

R.É.K.A.
Remek Élet kutató, nőinspirátor  

2013. december 16., hétfő

InSpirál


Egyedül nehezebb betolni a kocsit, ha nem indul magától. Egyedül veszélyes expedícióra indulni a Kilimandzsáró megmászására. Egyedül merész fogyókúrába vagy edzésprogramba vágni. Legalább ketten könnyebb, biztonságosabb és egyszerűbb bármit megtenni, amit a fejünkbe veszünk. Ha egyikünk gyengébb, ott a másikunk, hogy még erősebb legyen. Ha egyikünk picit veszít a lelkesedéséből, ott a másikunk, hogy újra feltüzelje. Ha egyikünk elfárad, ott a másikunk, hogy magával húzza. InSpirálódva lendülhetünk be és maradhatunk is lendületben!

A spirál könnyen magával ránt, legyen bármelyik irányról is szó. Bár lefelé könnyen megy egyedül is… Aki viszont egy felmenő spirálba készül belépni, akkor fog sikerrel felérni a csiga-biga hátára, ha folyamatosan InSpirálódik, vagyis végig benne marad a spirálban. Embertípusa válogatja ugyan, de a gépszíj elég ügyesen el tud kapni. Az első pár lépést nagy lelkesedéssel, óriási elhatározással, sziklaszilárd meggyőződéssel teszed meg. Majd ezzel a fülig érő mosollyal és supermanként felemelt karral emelkedsz egyre feljebb.

Aztán az egyik kanyar kicsit élesebbre sikerül, Te pedig túl gyorsan haladsz, és kicsit megdörzsölöd a hátad az ablaktalan, szűk lépcsőház falán. Kicsit lelassulsz és észreveszed, hogy már nem bírod úgy a tempót, a lábaid fáradnak, a combod lassan már nem is érzed, bezzeg a szíved, majd kiugrik a helyéről. Automatikusan lefékezed magad. Törekszel a nyugalmi állapot visszanyerésére, ami a szíved zakatolását illeti, és szívesen benedvesítenéd az ajkaid egy frissítő palack vízzel, amit viszont lent felejtettél.

Jönnek az akadályok, jönnek a kisebb-nagyobb megállítások, a kis stop táblák, a szűk sikátorok és talán még egy őrült csapat is Veled szembe, akik próbálnak majd visszatoloncolni, vagy legalább pár lépcsőfokkal hátrébb sodorni.  Ilyenkor is InSpirálva vagy? Igen, még benne vagy a spirálban, de a lelkesedésed már biztos nem az első lépés hőfokán ég…

A folyamatos InSpiráció, az a láthatatlan másikunk, aki mindig ott van, ha fogytán az erőd, a kitartásod, és ha egyre távolinak tűnik a cél. A sportolónak edzője van, a diáknak tanára, a kutyának gazdája. Aki pedig változni, haladni, fejlődni szeretne, annak mentor segít. Szükség van egy motivátorra, aki biztosítja az utat, aki egy kicsivel mindig előttünk jár, hogy magához tudjon húzni, biztasson, és kinyújtsa a karját, ha épp el kell kapnunk.

Láthatatlan másikunkként kínálok egy InSpiráló csomagot, amely egész évben tartja benned a lelket, hetente küldi a megerősítést és naponta ad segítséget, hogy pörgésben maradj! Ha imádkoztál már valaha azért, hogy jobb legyen az életed, itt a lehetőség, hogy most Remek Életet kapj a Jézuskától: www.remekelet.hu


R.É.K.A.
Remek Élet kutató, nőinspirátor 

2013. december 13., péntek

Jó-kor


Mikor van a jókor? És melyik a jó kor? Az időt jelentő számok befolyással vannak ránk, meghatározzák a gondolatainkat és szabályok közé szorítanak. Így, ha nem érsz oda időben, elkésel; ha nem a megfelelő pillanatban lépsz be egy ajtón, nem jókor érkezel; az érettségihez 18 év a meghatározott „jó kor”, de a bölcsességhez, hitelességhez inkább az idősebb, aranykor a jó kor.   

Dobjuk el az időt egy kicsit. Nézzünk tisztán a ráma nélküli képre. Tényleg a kor számít és nem a tett, a tapasztalat, a tartalom? Mit mutat a kép? A keretek adják a normát, az átlagost, míg az egyediség, a különlegesség pont akkor jön létre, mikor a szabályok alól kitörünk. Negyvenévesen, az iskolapadot kinőve, munka mellett, nagyobb teljesítmény letenni az érettségit, mint nappali tagozatos diákként. Fiatalon mélységeket megélni, majd önerőből irányt váltani és példává válni, inspirálóbb és reménytelibb hatású, mint az őszen megvilágosodottak történetei.

Az idő tehát nem a teljesítmény mértékegysége. Így a hitelesség sem lehet korhoz kötött. Minden kor lehet jó, és minden pillanat jókor van, ha élünk a lehetőséggel. A választás pedig csak rajtunk múlik: helyzetünkért a környezetünket okoljuk, vagy magunkba merülve belső változást kezdeményezünk; vagy mondjuk a kemény és szenvedéssel teli élet helyett, csupán a hozzáállásunkkal és a szándékunk miatt élünk inkább Remek Életet.

Melyik a könnyebb, melyik az átlagosabb, melyik a gyakoribb? És melyikről álmodtál gyermekként? Középszerű, kínlódásokkal tarkított, keserű, egysíkú életet képzeltél el magadnak, vagy volt valami magasztosabb célod, valami, amivel ki szerettél volna emelkedni a tömegből? Nem kell feltétlen nagy dolgokra gondolni ez alatt.

Az én vágyam az volt, hogy egy igazán boldog családot szeretnék, ahol a férjemmel életünk végéig szerelemben és egyetértésben élünk. Fittek, egészségesek vagyunk és gyermekeink számára másolható nő és férfi mintát mutatunk, ezáltal ők is kiegyensúlyozott, értékes felnőttekké válnak majd, és nagyszerű unokákkal ajándékoznak meg bennünket. Ez nem tűnik elrugaszkodott álomnak. Mégse ez a normális, átlagos családkép, ha körülnézek!

A Remek Élet kutatását vettem a fejembe, hiszen az én hátam mögött is sok kudarc áll, mint például a saját és a szüleim válása. De töretlenül bízom abban, hogy amit gyerekként kristálytisztán láttam magam előtt, az létezik – ha megteremtem! Felméréseim szerint a Remek Élet nem más, mint boldogság és egészség minden fronton, vagyis otthon és a munkahelyen; de többen kiemelik, hogy jóban lenni önmagunkkal és a világgal. Majd a válaszadók túlnyomó része vallja be, hogy még nem él remek életet, de úton van felé…

Én is úton vagyok. Van, aki előtt járok még, de sokakat már lehagytam a nagy útvesztőben, amiken eddig keresztülmentem. Tudom, mire van szükség az úton, tudom, nem minden fenékig tejfel és az én szám sem ér minden másodpercben fülig. A Remek Élet számomra egy szemlélet, egy tudatos hozzáállás a világhoz, ami által a valóságban is jobban érezzük magunkat, ezáltal megszépül a környezetünk és egyre többször tapasztaljuk a boldogság állapotát.

Nem mondom meg a „tutit”, hogy jönnék én ahhoz? Viszont rávilágítok olyan helyzetekre, amiket eddig talán más szemmel néztél. A mindennapi inspiráció, a folyamatos motiváció, a feltöltő tippek és a harmónia elérését segítő gyűjteményem, amik mind megélt, saját tapasztalataim eredménye, most egy csomagban nyújtom át Neked! Jó korban, még fiatalon. Most, épp a legjobbkor!

Ha Remek Életet kértél a Jézuskától, a fa alatt meglelheted! :-)
www.remekelet.hu


R.É.K.A.
Remek Élet kutató, nőinspirátor


2013. december 11., szerda

JÓmaGAm


Fekszel, meredten egy pontra bámulsz, miközben halántékodról egy sós verejtékcsepp csurog a földre. A test – szellem – lélek egymásra találásának pillanata ez. Mikor még a szíved hevesebben dobog, a tested bágyadtan elernyed, a gondolataid még mindentől mentesek. Ilyenkor vagy JÓmaGAd! Mert Te jó vagy, úgy ahogy vagy.

Szenvedélyemé vált a jóga. Napi 90 perc matracnyi utazás. Teljes kikapcsolódás, feltöltődés, inspiráció és feszültséglevezetés. Szinte nincs olyan alkalom, mikor újabb motiváció, ötlet, vagy megoldás nélkül távozom. Gondolatokat kiürítve, magamra fókuszálva, megfeszülve és belazulva mindennap újjászületek.

A jóga sok mindenre tanít és emlékeztet engem, bár akkor még nem volt velem, mikor remekké vált az életem. A változást egyedül kellett megélnem, mint ahogy a gyakorlatok közben is egyedüli a lét: Te és JÓmaGAd, az a kép, amit a tükör mutat. Nehéz pillanat. Elfogadni a natúr valóságot. Nincs púder, ami leplezi a karikás szemet, nincs pulcsi, ami ápol és eltakar. Te vagy. Hát fogadd el, és szeresd magad!

Mi kell a változáshoz? Akarat, motiváció, kitartás, koncentrálás, fegyelem, szorgalom. 90 perc alatt próbára teszed magad. Nem tudsz hova bújni, a gyengeségeid, hiányosságaid láthatóak. Szembenézel velük, felveszed a kesztyűt, feszegeted a határaidat vagy helyette félrenézel?

A fejlődéshez igenis izzadni és néha megfeszülni kell. Majd megtörölközni és belelazulni és ismét újult erővel próbálni. Amikor már nem visz el máshová a fókusz, amíg megmarad az egyensúly, s míg állod a farkasszemet. Ahogy a tested napról napra hajlékonyabbá válik és a kezdetben elérhetetlen, egyszer csak elérhető, úgy rendeződik az élet is körülötted. De csak akkor, ha észreveszed. Ehhez tudnod kell, mire figyelsz, mi és ki a fontos Neked?

Sokszor mindent, amit szeretnél, egy tálcáról elvehetsz. Rajta, nyújtsd ki a karod, a Remek Élet Neked is jár, ha tényleg akarod:
http://remekelet.hu/karacsony2013
Remek Életet Kezdő Alapcsomag


R.É.K.A.
Nőinspirátor


2013. december 10., kedd

Álomban ébren


Pár napig csöndben voltam. Eltávolodtam az életből, hogy megélhessem az életemet. Ötnapos ÉN körüli utazás volt ez számomra, egy nagyon intenzív túra, amelyet egy alacsony termetű, szemüveges, barátságos arcú, mosolygós tekintetű, egyiptomi férfi tartott. Nem, nem a mindentudó okoska, hanem a gyengéden rávezető, halk szavú bölcs. Akinek már az is elég, ha a közelében vagy – látja, tudja, érzi ki vagy, hiába cserélgeted az álarcod, a szívedig lát, olyan mélyre, ahova eddig talán Te magad még sohasem tekintettél.

A folytatáshoz kattints: http://bibo.hu/alomban-ebren
 
R.É.K.A.
Nőinspirátor

2013. november 27., szerda

Tézis-irtás


Elmész kirándulni és teljesen természetes, hogy amerre nézel, fák vesznek körül. Aztán egyszer csak kiérsz egy tisztásra, amelyet emberkéz teremtett. Erőszakkal kivágták a fákat, feldarabolták és most kupacra halmozva árasztja szétvágott illatát. Szeretem az erdő szagát, de a forgácsba szimatolni is jól esik. Mondják, nem látod a fától az erdőt. Íme, egy tézis. Ez az első e sorok között, és ez lesz az egyetlen, ami igaz. Minden mást kiirtok. Láncfűrész bekapcsol, fakopács elhalkul, mókus elszökken, vigyázz: a fa dőlni fog!

Gyere a tisztásra: http://www.bibo.hu/tezis-irtas

R.É.K.A.
Nőinspirátor

2013. november 26., kedd

Popó, cici... stb.

Avagy, ha pici, ha nagy!


„De jó… imádom a pici ciciket...!” Ez őszinte vagy hazugság?  Ha tényleg a méret a lényeg, akkor miért vannak még kis mellű nők és rövidke férfiak? Az evolúció hogyan támogathatta azt, ami hibás, deviáns? Úgy, hogy a természet sokkal bölcsebb és intelligensebb, mint azok a férfiak, akiket hatalmas ostorral áldott meg az Ég! De tény, vannak pasik, akiknek a gatyájukban a lényeg, és vannak nők, akiknek a topjukból buggyan ki az ész.

A méretes tabutéma örök kedvenc, melynek folytatását itt olvashatod: http://bibo.hu/ha-pici-ha-nagy

R.É.K.A.
Nőinspirátor

2013. november 23., szombat

A némber


Szeretsz játszani? Tudod, olyan korbácsosat, bőrcsizmásat, bilincseset? Szerintem szeretünk… ha mást nem, legalább gondolatban eljátszani ezekkel a vad, „állati” ösztönökkel. Mert ezek bennünk vannak: kinek látható, kinél láthatatlan – így elsőre.

De milyen pimasz a Férfi. Ránéz a Nőre és azt mondja, „Hú, ne nézz így!” A Nő meg csak pislákol, hogy hogyan ne nézzen? „Ja, Te minden pasira így nézel?” Most már a Nő is kíváncsi arra, milyen is a nézése? A nézés, ahogy a Nő a Férfira néz.

Mi van egy nézésben? Kattints ide és megtudod: http://bibo.hu/nember

R.É.K.A.
Nőinspirátor



2013. november 21., csütörtök

Kapcsolsz?


Jó a sötét, abban minden tehén fekete, így én sem lógok ki a sorból! Csak felmerül bennem, hol a jobb: sötétben lenni, vagy a soron kívül? A sortalanságot választom. Előbb-utóbb csak kialakul egy sor, talán épp hozzám igazodva. Míg a sötétségben csak vakon tapogatózom, és ha éppen egy szénakazalban vagyok, hogy találok ott gyufát, és mire mennék vele, ha meggyújtanám…

Hogy találhatod meg a kapcsolót? Kattints ide: http://www.bibo.hu/kapcsolsz

R.É.K.A.
Nőinspirátor



2013. november 19., kedd

Kísérőfény



Besokalltam. Futni mentem. Este volt és sötét már. A hűvös levegő felemelően hatott rám, mikor arcul csapott. Vittem fényt is, leginkább, hogy engem lássanak. Most a szemüvegem is velem tartott, pedig nem szokott. Látni akartam, de vakság fogadott.  Megszokásból szedtem a lábam az ismeretlennek tűnő ismerős talajon. Tudod, van olyan, mikor a járt út hirtelen sötétbe fordul. Minden támpont eltűnik hirtelen és a kezedben tartott fény is csak enyhe sugárban van jelen. 

Mit csinálsz? Megállsz? Óvatosan lépkedsz? Sikítasz? Belefutsz a nincsbe? Hogyan tovább?

Futok! Aki ismer, most nevet… a kos vezet… bizonyítani akarok. Kinek? Minek? Hova és mire? Megfeszülök, de nem kell! Jó vagyok, és jól vagyok! Minden lámpa kiég és cserére szorul.  Kösz Edison! Minden kudarc, akadály csak egyel kevesebb, ami majd legközelebb utadba áll! Ezért van most fény a kezemben.

Hirtelen sziréna szakítja félbe mantrám, amit magamban mormolok, de tovább futok. Hozzám érve elhalkul, csak a fényét adja. Milyen okos! Nekem most csend kell és fény. Látod, van, hogy a vészhelyzettől látsz jobban. Mintha még lassított is volna, hogy bevilágítsa az utat előttem. Így már láttam, merre van az arra, mi vár rám a következő pár tíz méteren.

Az út már fogyott, visszafelé haladva. Valamiért csak most figyeltem fel a szakadékra. Eddig nem volt itt… Hol vagyok? A sötétség ennyire felülbírálja a szokásost? A szelíd patak partja most rémisztő mélységet mutatott. Óvatosan egyensúlyoztam a kifeszített kötélnek tűnő medertetőn. Nem, most nem pusztulhatok. Ugyan hív a mély, de bátor vagyok. Máskor is továbbjutok ilyen utakon, most is lendületben maradok.

Ismert minden, ha kell csukott szemmel is végigfutok. Akkor meg, mit parázok? A sötétséget nem én választottam, most nyitva a szemem, mégsem látok egyenesen. De vannak támpontok, csak ki kell nyújtanom a kezem. Ott a fény. Már a másik kezemből árad elém. Csak követnem kell. Az majd hazavezet.

Mikor megnyugszom, az út finise közeleg. Akkor veszem észre, a fény máshonnan ered. Lámpám helyett a kandeláber vezet. Égi jelként, mikor kellett, nyújtott kezet. Az út túl felén a mentő, itt a közvilágítás adja a fényt. Nincs mitől tartanom, mindvégig látok annyit, amennyi éppen elég. Innen meg már biztosan hazajutok.


R.É.K.A.
Nőinspirátor  

2013. november 13., szerda

Mozgatórugó


Az év vége rám mindig különös hatással van. Egyre érzem, hogy lassan vége...  A boltok kirakatai már az ünnepre hangolnak. Kinek, mit vegyek, mikor és miből? Idén hogy zárom az évet? Lassan el kell számolnom önmagammal. Hogyan állok? Mit mutat a leltár: deficit vagy szufficit az eredmény? És ez miben mutatkozik meg?

Az évek jönnek és mennek. A pénz beáramlik és elfolyik. Közben mi a helyzet velem? A folytatáshoz kattints: http://bibo.hu/mozgatorugo

R.É.K.A.
Nőinspirátor  

2013. október 30., szerda

Gátmetszés



Szeretünk biztonságban lenni. Főleg, mi nők keressük nagyon a biztonságot, a védelmet, a mentsvárat, amelyet igazán egy férfi mellkasán és megnyugtató ölelésében találunk meg. Ne dőlj be, annak a híresztelésnek, hogy a mai kemény csajok tökéletesen elboldogulnak egyedül is.

Hölgyeim, meddig viseljük még a kemény páncélunkat? Uraim, mikor adtok számunkra biztonságot, hogy megmutathassuk, mennyire gyengédek vagyunk?

Tovább a gátmetszésig: http://www.bibo.hu/gatmetszes

R.É.K.A.
Nőinspirátor


Remek Élet
Egészséges élet- és gondolkodásmód, érzelmesen

2013. október 27., vasárnap

Ki vagyok én? / ?né koygav iK

 
Naponta számtalanszor szembesülsz magaddal. A tükör, amiben reggel még csipásan belenézel a legkedvesebb ezek közül. Amikor mások által nyered vissza a tükörképed, na, ettől aztán tényleg ki lehetsz!

A tükörképedet már volt időd megszokni. Nem azt mondom, hogy ennyi év alatt jó barátod lett. A szimpla megszokás mögött azt a felismert tényt értem, hogy „na, ez az alak én vagyok”. Ebben még nincs benne az elfogadás. A szeretetet fel sem merem hozni. Maradjunk az egyszerű tényeknél. Vagy Te, és a képed magadról, amit a tükör mutat.

Aztán kilépsz az utcára és a vidámpark tükörtermébe csöppensz.

Mi történik a vidámparkban?
Kattints ide: http://www.bibo.hu/ki-vagyok-en-ne-koygav-ik

R.É.K.A.


Remek Élet
Egészséges élet- és gondolkodásmód, érzelmesen

2013. október 24., csütörtök

Úton, útfélen


Pár éve útra keltem. Egy jó hosszú és rögös útra. A saját belső El Caminómat járom. Most egy kaptatóhoz érkeztem. 5 nap alatt jutok fel egyszerre a csúcsra és érek le a mélyre. Sokszor voltam már itt is, ott is. Ismerős helyek ezek. De mindig van magasabb és mélyebb, csak viszonyítás kérdése az egész.

Imádom a határaimat feszegetni. Persze fájdalmas is, de valahogy ki kell törni a kalitkából. Ha Petőfi döntés elé kényszerít, inkább választom a szabadságot, mint a rab szerelmet! De nemcsak Sándor, Réka is nyughatatlan és telhetetlen. A naptárban pedig egyre több nevet találok, akik mind-mind keresnek, kutatnak, válaszokat akarnak.

Ha tudni akarod mit keresnek, kutatnak, kattints ide: http://www.bibo.hu/uton-utfelen

R.É.K.A.


Remek Élet
Egészséges élet- és gondolkodásmód, érzelmesen


2013. október 20., vasárnap

Örömmel ess bűnbe!


Csoki, mandula és egy pohár vörösbor társaságában töltöm az estét. Így fogok vízről prédikálni? Az egészséges életmód nálam nem az aszkétizmussal egyenlő. A kútból, akár szökhet a bor csokival – persze mértékkel és egészséges verzióban!
„Az erős lélek, ha nagy cél van előtte, megacélosítja a gyönge testet.” Mark Twain
Valójában Mark csábított el!

Ha érdekel, hogyan folytatódott a kaland, kattanj a BiBo-ra: http://bibo.hu/orommel-ess-bunbe


R.É.K.A.

Remek Élet
Egészséges élet- és gondolkodásmód, érzelmesen



2013. október 18., péntek

Ahogy a Férfit látja a Nő...

Óh, Istenem, Dávid! Az erős, határozott, jó kiállású, tekintélyt parancsoló, fenséges, bátor, kreatív, vakmerő, tehetséges, elhivatott, sikeres, céltudatos, izmos, rettenthetetlen, ügyes, igazi hős, aki még az óriást is legyőzi az egyszerű parittyájával. Az ilyen férfikép lebeg a kislányok szemei előtt a rózsaszín szobában, mikor álomba merülnek a pihe-puha ágyikóban.

A kislány felcseperedik, kidomborodik és felteszi a kérdést:
Dávid, hol vagy?


Gyere, keressük együtt a BiBo-n: http://bibo.hu/ahogy-ferfit-latja-no

R.É.K.A.


Remek Élet
Egészséges élet- és gondolkodásmód, érzelmesen

2013. október 16., szerda

Miért JÓ NŐnek lenni?


Utáltam, hogy NŐnek születtem. Minden játékban én voltam a férfi szereplő. Dzsungelezéskor Tarzan, Barbie babák helyett pedig vagy autóversenyeztem, vagy a matchboxokat tologattam, brummogás közben a nagyon profi parkolóházban, amiben még autómosó és autólift is volt. Csak azt sajnáltam, hogy a fiú unokatestvéremé volt és nem az enyém. Persze Barbieztam én is… szegény húgom összes babáját kezelésbe vettem, így az egyen hosszú haj helyett mindegyiknek rövid, tüsi haja lett!

Így indult a NŐlétem...

Kíváncsi vagy hogyan alakult? A folytatáshoz, kattanj a BiBo-ra:
http://bibo.hu/miert-jo-nonek-lenni

R.É.K.A.


Remek Élet
Egészséges élet- és gondolkodásmód, érzelmesen

2013. október 12., szombat

IGEN vs. NEM (II. menet)


(Ez már a második menet, az előző bejegyzés folytatása. Ha azt még nem olvastad, kezd ezzel: http://remekeletkarnyujtasnyiraakarod.blogspot.hu/2013/10/igen-vs-nem-i-menet.html)


A napjaim mostanában NEMek és IGENek között zajlanak. Így megfigyelhetem, hogy áll - mondjuk - az üzleti életben a mérkőzés. Nem lepődtem meg, hogy a NEMek vannak túlsúlyban. De azt hogy ki, hogy mond NEMet, érdekes tapasztalat volt megélni! 7 csoportra osztottam a NEMlegelőket:
  1. Zsigerből, teljesen tudattalanul, mindegy mi az: NEM - mint Jim Carry az Igenember elején
  2. Könyörtelenül, akár mások helyett is szólva, határozottan: NEM
  3. Minimális infó után, félbeszakítva: NEM
  4. Tisztességgel végighallgatva, gyors mérlegelés után, illedelmesen: NEM
  5. Egyértelmű ugyan, de azért megmagyarázom, hogy enyhítsem: NEM
  6. Kicsit bizonytalan, de jaj, mi lesz, ha… inkább: NEM
  7. Hát valójában NEM, de azért legyen IGEN, aztán majd valahogy kimászunk belőle: NEM
Miután elég rövid idő alatt, közel fél ezerszer hallottam, hogy NEM, elgondolkodtam: ők akkor vajon a NEMemberek? Akik a magánéletükben is valószínű ugyanígy hoznak döntéseket és adnak válaszokat, ahogy az üzleti szerepükben is tették: ki határozottan, elutasítóan, ki hümmögve és szinte bocsánatot kérve.

Mi az oka a sokféle NEMünknek? Valahogy nem tudom elképzelni, hogy aki szinte rám csapja a telefont, elköszönés nélkül, hogy NEM!, az a magánéletében másképp tesz. De hogy lehet így élni? Hogy lehet valaki ennyire elutasító a lehetőségekkel, az élményekkel, az információkkal... és persze a csalódásokkal, fájdalmakkal, a tapasztalatokkal szemben?

És akkor az ellentétes pólus: a mindenre IGENember. Amivé Jim is változik a filmben, attól rettegve, hogy mi lesz a büntetése, ha valamit visszautasít...

Mindkettő veszélyes. Én is lovon ülve prédikálok, de hiába kedvesebb számomra az IGEN oldal, nem lehet az örökkévalóságig bírni combizommal a féloldalazást. Ráadásul, ha állandóan csak az egyik oldalon lógok, a másik oldalt eltakarja előlem a ló.

Na, és a vitakérdés: most akkor kinek is szól a NEM?
Még mindig a fülemben cseng az örök igazság: „A NEM, nem nekem szól!” Most mégis én kaptam! Engem utasítottak el a NEMmel, miközben, lehet, hogy csak önmagukat védték vele. Vagy engem védtek és maguktól utasították el a lehetőséget…?

Ítéletet hozni nem tudok. 

Az viszont már leesett, hogy trükkös mindkét válasz. Mert sokszor Te, a szavazatod ellentétét kapod. Így jelent majd az IGEN valójában NEMet, és a NEM igazából felszabadító IGENt Neked!

Szeresd hát magad annyira, hogy a saját érdekeidet veszed figyelembe mindenkor, ha döntened kell! 

Akár az IGEN, akár a NEM hagyná el az ajkaid, az egyezzen meg azzal az érzéssel, ami a szívedben bujkál. Így nem gyűjtesz magadnak ellentétes szavazatokat, és nem lepődsz meg, amikor hátáról ledob a ló!

A meccset ezennel döntetlennel lefújom.

R.É.K.A


Remek Élet 
Egészséges élet-, és gondolkodásmód, érzelmesen

2013. október 4., péntek

IGEN vs. NEM (I. menet)



Emlékszel, Jim Carry milyen remekül példázta a depressziós, magányos, saját magát sajnáló és sajnáltató prototípust? Majd egy kis külső nyomás hatására ugyan, de a ló hátán átfordulva lett a mindenre kapható, éjjel-nappal pörgő társasági lény. Ha nem emlékszel, kattints ide.

Te melyik oldalon szállsz fel a lóra? Képes vagy egyensúlyozni a nyeregben, vagy olykor-olykor elveszted az egyensúlyod és kibillent a vágta szele? Nekem bevallhatod! Nem fogok ítéletet hozni. 

És tényleg, van olyan, hogy valaki tisztán IGENember, vagy NEMember? Sokan küzdünk a NEM-mondással. (Azért a többes szám, mert én is ebbe a táborba születtem…) Viszont olyan is szép számmal akad, akinek az IGENlés megy nehezen, lásd Jim.

Az IGENt saját magadnak adod, míg a NEMet másoknak. Ezzel lehet, magamra haragítom az értékesítési trénereket… hiszen a legjobb nyugtató mondat tőlük, hogy: „A NEM, nem Neked szól!” 

Na, akkor vitatkozzunk csak!

Az IGENember nyitott, bátor, tapasztalt, alapos, éppen ezért gazdagabb és szerethetőbb, szóval jóban van magával. Míg a NEMember, dacos, elutasító, mogorva, magányos, magának való remete. Vagyis, ha IGENt adsz, szereted magad. Esélyt adsz egy újabb élményre, tapasztalásra, jó fej leszel magaddal szemben és mások szemében is. Míg, ha NEMet osztogatsz, megvéded magad, kizárod az esetleges lehetőségeket, félsz, nem mered bevállalni, hogy valami újat megtapasztalj, vagyis nem szereted magad annyira, hogy akár a biztos rosszat kockáztasd a bizonytalan jóért.

Aki tehát nehezen mond NEMet, annak az önszeretettel és az önfelvállalással van baja, ezért inkább beáldozza a saját kényelmét, véleményét, igazát, akaratát, csakhogy ne kelljen elutasítania másokat. Tehát látszólag IGEN-t mond, de valójában sokszor ezzel NEMet ad... magának.

Aki pedig csak úgy dobálja a NEMeket, valójában kiáll magáért, bevállalja, hogy nem mindenki szereti majd, de azt csinálja, és azt képviseli, amit akar és gondol. Ezzel ugyan NEMet mond Neked és a világnak, de közben IGENt ad magának, mert nem hódol be más akaratának.

Tudod még követni a meccset? Csak nyugalom, ez nem dönthető el egy egyértelmű pontozással, és még egy K.O. sem tud segíteni, hogy kire tegyük az övet a menetek végén. Hiszen még az is kérdés, hogy mi a kérdés, mire kell választ adnunk? Milyen helyzetben kérdeznek? Ki kérdez? Azonnali választ kell adni, vagy átgondolható? Stb.

A cél az lenne, hogy ügyes zsokék módjára, képesek legyünk mutatványozni a ló hátán, miközben stabilan, mégis a nyeregben maradunk.

De ezzel még nincs lefújva a meccs. Ez csak az első menet, folytatás következik.

R.É.K.A


Remek Élet
Egészséges élet-, és gondolkodásmód, érzelmesen

2013. szeptember 27., péntek

Fejvesztés vagy fejlesztés?


Ezzel kezd: https://www.youtube.com/watch?v=Kk5itF5YHvw

Még mindig azt tartják, hogy a szó elszáll. Hiába a digitális és virtuális világ, azért még mindig a papír az úr. A szóbeli megállapodást jól teszed, ha papíron megerősíted, a becsületszóval a bíróság előtt nem sokat érsz.

De miért hozom most fel ezt a komoly témát?  Nem, nem csaptam fel jogásznak! Csak érzékelem mennyire a „papír” irányítja az életünket. Számlák, blokkok, csekkek, szerződések, orvosi receptek, sorszámok, újságok, füzetek és könyvek. Tömérdek mennyiségű papír. Meddig tart elhagyni, összetépni, vagy elégetni? Mégis, a szó száll el, és nem a papír kerül bajba.

Ha információra éhezel, felcsapsz egy lexikont. Persze, most már inkább ráguglizol, minthogy a könyvespolcot böngészed át. De a tényen ez mit sem változtat, rögtön „papír” után kutatsz és a leírt valóságot keresed.
Én pedig megcáfolom: a szó igenis nem száll el! És hogy még tovább menjek az ellentmondásban: szárnyra kap!

Mi??? Nem száll el, de szárnyra kap?

Hadd kérdezzek valamit: amikor a fellegekben érzed magad, akkor egyedül vagy? Gondolj a legutóbbi felemelő érzésre, amikor nagyon jól érezted magad a bőrödben, amikor fogtad a hasad a nevetéstől, amikor úgy érezted, Te vagy a legboldogabb ember a Földön. Az ilyen pillanatok átélése többnyire nem magányosan történik.

A szó az, ami igazán szárnyat ad. A szó az, ami biztos, hogy örök emlék marad!

Szó-val meg akkor találkozol, ha kimerészkedsz otthonról. Ha kidugod a fejed a sok „papírból”, amikbe beleásod magad, hogy minél okosabb legyél.

Imádok olvasni, de magamon tapasztalom, hogy hiába növelem az elmém, a fejlesztés helyett csak a fejvesztés marad. Mindaddig, amíg nem veszem a fáradtságot és a bátorságot, hogy használjam is, amit magamba tömtem.

Az önismeret és az önfejlődés kemény gyakorlat. Ezt nem úszod meg szárazon. Az elmélet vajmi kevés ahhoz, hogy megismerd magad. Próbatételre van szükség. Fájdalmakra, szembesítésre, könnyre és nevetésre. Ez pedig csak szavak által lehetséges. Látnod kell, mint mond egy másik szempár; hallanod, mit beszél egy idegen száj.

Még hogy a szó elszáll! A szó az, ami megmarad. Örökre beköltözik a fejedbe és a szívedbe, és ha fejlődsz, a szó az, ami formál. Használd ki a szavak erejét és kommunikálj! Nézz, beszélj, érts. Egy beszélgetés, egy szembesítés, egy visszajelzés, egy tekintet – ezek az emlékeid, ezek az élményeid, ezek növesztik a szárnyad. Hát repülj!

R.É.K.A.


Remek Élet
egészséges élet-, és gondolkodásmód, érzelmesen

2013. szeptember 20., péntek

Szélkakas


Fura egy szeptemberünk van: egyik nap szikrázó napsütés, huszonpár fok, lenge ruci; másnap orkánerejű szél, kertek alatt megfagyott libák. Ilyenkor kell csak igazán az elhatározás, hogy ha fúj, ha nem, én megyek… mondjuk futni.

Történt egy ilyen süvítő szép napon, hogy szokásomat megtartva felvettem a nyúlcipőm. Lábaimat egymás után szedve, amíg bal oldalamról a házak szélfogóként védelmeztek, fel sem tűnt, hogy elfújhat a szél. Ahogy kiértem a patakparthoz iszonyú ellenállásba ütköztem. De nem adtam fel, harcoltam keményen! És mivel, voltam már hasonló helyzetben, folyton azon járt az eszem, milyen jó lesz a sarkon túl! Ha ugyanis visszafordulok, a szél is támogatni fog, és nem visszatartani.

Igen ám, csak a természet ereje nem ennyire kiszámítható. Ez a Kálmán gondolt egyet, és egyszer csak oldalról betámadt. Kihasználta a felkészületlen gyengeségemet, a csak előre koncentrálásomat, hogy csak a pályám végéig bírjam ki, és váratlanul betalált. Pont ez kellett nekem akkor nagyon! Egy észhez térítő pofon, ami teljesen kibillentett az amúgy is labilis egyensúlyomból.

Ilyen ez a Szél úr!

Szeret játszani és birkózni velünk. Hol sunyin megbújik a saját árnyéka mögött; hol hátulról, löketet adva segít; hol oldalazva tréfál meg; és olyan is van, hogy szinte betonfalat emelve tart ellen.

Kiszámítható egyáltalán a szél iránya? "Mondd kakas, Te tudod, Kálmán merről jön és merre tart?" Kétlem, amúgy, hogy az állandóan irányváltoztató kakasunk szavának hihetnénk…

Így, akkor hogyan kerekedjünk fel a nagy túránkra? Állandó veszélyben vagyunk. A szél bármikor felkaphat és megpörgethet, aztán ha már eléggé megcsócsált, kidob a hurrikán tölcsérből.

Erre nem készülhetsz fel, de nem is retteghetsz egy életen át!


Pont az a jó, hogy van olyan Kálmi, aki hirtelen a nyakába kap és megforgat az egész világgal együtt. És van a keménykedő Kálmán, aki erőpróbára tesz. Aztán van az édes Kálmus, akire mindig számíthatsz, hiszen támogat, tolja a szekered. Na és persze, van a csintalan Kálmánka, aki szeret megtréfálni, és hol jobbról, hol balról megzavarja az állóvizet.

Szél úr tehát, sokarcú és kiszámíthatatlan!
De pont ezért szeretjük, mert mindig fitten tart. Soha nem tudjuk, melyikre készüljünk, míg a reggeli kukorékolást nem halljuk. De ugye tudod, a kakas is csak úgy fütyül, ahogy a szél táncoltatja…


Ilyen kiszámíthatatlan helyzetben nagyon jól esik, ha van egy biztos pont. Egy olyan dolog, amire nem kell energiát, figyelmet szánnunk, mert meg vagyunk róla győződve, hogy ezek nélkül is tökéletes! Ilyen biztos pont az életemben már 3 hónapja a hajam!

Negyedéve nincs gondom a frizurámra, mindig, minden körülmények között tökéletes megjelenést biztosít! Ha érdekel, hogyan lehetséges ez, ismerkedj meg a YUKO™ Hajegyenesítéssel, amely az egyetlen természetesen végleges megoldás, ha gondtalan és egészséges hajat szeretnél! 

R.É.K.A.

Ui.: És ne feledd: a Remek Élet jelszó 10% kedvezményt jelent Neked! :-)


Remek Élet
Egészséges élet-, és gondolkodásmód, érzelmesen


2013. szeptember 13., péntek

Vigyázz, most dühös vagyok! – Én szóltam!




Biztos vagyok benne, hogy sokat káromkodsz! Mikor belelépsz a kutyasz@rba, vagy amikor felkavarodik a gyomrod az utcai szagoktól és látványtól a sok szemét láttán (értsd: hulladék). 

A jobbnál jobb, hangzatosabbnál hangzatosabb idézeteket lájkolók és megosztók számából, pedig arra a következtetésre jutok, hogy a környezetemben lévő emberek, alighanem mindegyike jóérzésű, gondolkodó, jobbító és tenni akaró! 

A problémák megoldását, különböző bevált sikerterápiákat, az önfejlesztés mikéntjét és a hozzáállás, a pozitív szemlélet elméleteit zúdítja ránk az ön-, vagy jobb esetben, a mások által jelölt guruk tömkelege. Itt aztán nincs válság! Ellenkezőleg! A bőség zavarában, azt se tudod, melyik elvet kövesd. Így hát feliratkozol, és feltartott hüvelykujjaddal jelzed, hogy milyen tuti az oldalakon közzétett okosság! 

Ne gondold azt, hogy én nem így cselekszem – mikor Rád mutatok, az ökölben lévő 3 ujjam pont rám szegeződik vissza. (Ludas Matyi effektus)

Talán belénk kódolt genetikai tulajdonság, hogy törekszünk a változásra, a jóra és szépre. Na, ez az! Törekszünk! Azaz nem csinálunk semmit! Elolvassuk a kitűnően megfogalmazott mondatot, ha az valamelyik nagyra becsült fejes tollából vagy szájából kelt szárnyra, megosztjuk, lájkoljuk, esetleg a gyűjteményünkhöz tesszük (mint én is), és ezzel kipipálva a napi jó cselekedet. 

Dolgunk végeztével aztán megyünk tovább az utcán. Forgolódva keressük, mi ilyen rohadt büdös, de nem látunk semmit. Váll vonva továbblépünk, pont egy adag k@kiba bele: hoppá! „Aha, hát ezt éreztem az előbb! Hát itt vagy?”

Amíg nem dörgölöd bele az orrod, miért nem veszed észre? Amíg nem érzed a szúrást a szemedben, miért nem látod? Miért csak akkor kiáltasz egy cifrát, ha már megtörtént? 

Mit teszel? Törekszel! Rendületlenül törekszel! 

Legközelebb, talán már óvatosabban lépkedsz? Ja, egy darabig… aztán újra zsebre vágott kézzel, fütyürészve, magabiztosan haladsz… egyenesen a sz@rkupac felé.

Mi lenne, ha most is belelépnél… de most valami másba, az ürülék helyett?

Ez a vonat elment! Tálcán kínált lehetőség volt, hogy tegyél, hogy csatlakozz, hogy bulit csinálj belőle, hogy élvezd! Igen! Lehetne élvezetet találni még a szemétszedésben is! De nem TeSzedd!

Na, ezért szóltam az elején! Ezért vagyok dühös! Jobb a büdös. Az már bevált. Megszokott. Néha szagot kapsz… na és? Majd elmúlik.

Kíváncsi vagyok, miért? Mi van a háttérben? Derogál? Nem szereted a tiszta környezetet? Ezzel úgysem megyünk semmire? Elutazol? Ápolod a magánéletedet? Tanulsz? Dolgozol? 

Kíváncsi vagyok, hogyan gondolod, és miért nem TeSzedd?    

R.É.K.A.


Remek Élet
Egészséges élet- és gondolkodásmód, érzelmesen.

2013. szeptember 6., péntek

Szeretetíz


Nagyon könnyen lelepleződöm. Ha szeretnéd megtudni, mennyire kedvellek, kérj meg, hogy főzzek Neked valamit...

Hosszas megfigyeléseim alapján arra a következésre jutottam, hogy csak szívvel-lélekkel vagyok képes főzni. (Vagy ezek nélkül is persze, de abban nincs köszönet!) Voltak olyan periódusok az életemben, amikor bár nagyon akartam valami finomat, jót, akár különlegeset, de sokszor csak egy egyszerű ételt elkészíteni mások számára – nem sikerült. Pedig ugyanúgy csináltam mindent, ahogy már előtte számtalanszor. 

És sokszor teljesen váratlan, vagy készületlen helyzetben egy olyan, még a lábujjainkat is megnyaló menüsort rittyentek össze, hogy csuda!

Belém nyílalt a felismerés, hogy mi áll a konyhatehetségem hátterében: 

a szeretet


Visszagondolva a nem sikerült, vagy kevésbé ízletes és dekoratív fogásokra, mind olyankor készítettem, amikor a szeretetem nem volt egészen őszinte... Volt egy kis félreértés, tisztázásra váró érzelmi töltés köztem és vendégem/vendégeim között, vagy valami miatt nem szívleltem annyira az illetőt.

Mielőtt minden ismerősöm visszaemlékezik a vendégségeimre... megnyugtatásként és magyarázatként jó, ha tudjátok, hogy magamnak is főztem már pocsék kaját!

Mi ebben a megnyugtató? Hogy a szeretetíz egy nagyon fontos műszer! Azonnal megmutatja, ha érzelmileg nincs minden a helyén! 

Nem az alapanyagokban van a hiba, ha valami nem úgy sikerül, ahogy kellene, hanem a fakanál keverőjében... ott kell keresni a probléma okát... fel kell menni, végig a karon, míg a szívhez nem érkezel, és ott elidőzni egy kicsit! Kérdezd meg, mi a baja? Mi bántja? Mire van szüksége, hogy újra mosolyogva dobbanjon?

Nagyon jó, pazarlás elkerülő módszer tehát, ha egymás irányába is olyan őszinte kíváncsisággal tekintünk, mint amennyire várjuk éhesen az első falat érkezését a szánkban érezni.

Ilyen meghitt beszélgetések mellé ajánlom, ezt a nagyon gyors és egyszerű, - természetesen - paleo muffint, amelynek szeretetíze könnyen a beszélgetés apropója lehet...

Kakaós-kókuszos paleo muffin szilvalekvárral


Az egészet bármilyen sorrendben összekeverjük és olyan mennyiségben adunk hozzá vizet, hogy ne legyen túl folyékony, hanem inkább masszaszerű maradjon. Csepegtessünk pár csepp kókuszolajat a muffin formába, majd egy kanállal tegyünk a masszából a mélyedésekbe. Mindegyik kupacra tegyünk xilites szilvalekvárt ízlésünk szerint, majd fedjük be a maradék masszával. Tegyük kb. 15 percre a 160 fok körüli sütőbe, és ha már érzed az illatát és a tű is kiállta a próbáját, már kész is! 

Jó étvágyat és beszélgetést hozzá!

R.É.K.A.

Ui.: a Paleocentrumban 10% kedvezménnyel vásárolhatsz Remek Élet kuponnal! ;-) Ne felejtsd el beírni a rendelés leadásánál, még a Kosár oldalon a kupon beváltásánál: remekélet!


Remek Élet
Egészséges élet-, és gondolkodásmód, érzelmesen