2013. december 30., hétfő

Fog a dalom?



Ez aztán a fogas kérdés! Talán nem meglepő eredmények születnének egy olyan felmérésben, mikor azt vizsgálnák, hogy az újévi fogadalmaknak hány százaléka valósul meg év végére. Mégis, ilyenkor új eséllyel indítjuk el ugyanazt. Misztikus jelentőséget tulajdonítunk egy óraütésnek, amely egyébként minden este átélhető. Sőt, hiszem, hogy minden pillanatban durranhat a pezsgő, mert bármikor dönthetsz úgy, hogy másként teszel. De a kérdés továbbra is az, mi fog történni a petárdák robaja után?

Most előre megünnepeljük az előttünk álló jót és kitomboljuk a mögöttünk hagyott rosszat. Szinte minden évben ugyanazt a nótát fújjuk: „huh, de jó, hogy vége ennek az évnek, a következő már remélem, jobb lesz!”  Reméled? Na, azt jól teszed! Reméld csak, és ismételd magad minden egyes 365 nap után.

Na, igen, a remény, a hit az fontos! Anélkül nem megy, de tettek nélkül még inkább nem lesz változás! Vajon fog a dalom? Meghallja valaki, aki táncolni kezd rá? Remélem! És töretlenül cselekszem! Továbbra is és egyre jobban hiszek a Remek Életben és abban, hogy egyre többen fogunk így élni!

Milyen fogadalmak szükségesek a Remek Élethez? Nézzük csak!

1.) Fogadd el, ami van és legfőképp, ami volt! Tanuld meg elfogadni mindazt, amit az élet ad: jót és rosszat egyaránt. Fogadd el, hogy nincsenek véletlenek és a rossz is jó, mert jobb, mint a rosszabb! Majd később megérted, miért volt rá szükséged.

2.) Adj szeretet, amennyit csak bírsz! Lépten, nyomon mindenkinek. Hagyd abba a méregetést, az ítélkezést, felejtsd el a sztereotípiákat. Nincsenek véletlenek. Akikkel találkozol, azokkal mind dolgod van. Valamit tanítanak Neked és valamit tanítasz nekik. Szeresd őket, mert mind érted vannak.

3.) Ismerd meg önmagad! "Helló Én, hogy vagy, mit szeretsz csinálni?" Fogadd el és szeresd önmagad! Ettől az egy dologtól az egész világ meg fog változni, mert Te változol meg és máris más szemmel látsz majd mindent. Szépet, jót, szeretetet szeretnél magad körül? Szépülj meg, kerülj jóba önmagaddal és áramoltasd a szeretet! Nyugi, ez semmi szektás agymosás! A szeretet áramoltatása ott kezdődik, hogy rá tudsz mosolyogni a tükörképedre, majd a vadidegenekre, akikkel találkozol.

4.) Ha tudod ki vagy és mi tesz boldoggá, akkor minél gyakrabban tedd azt, ami boldogít. Ha utálod a munkád, tegyél meg lépéseket a váltáshoz. Ha nem hagytál időt magadra, akkor mostantól fordíts pár percet minden nap saját magadra. Minél többet foglalkozol olyan dolgokkal, amelyeket élvezettel csinálsz, annál boldogabb leszel. Legyenek céljaid, amik felé haladsz. És ha van pár kötelező, nem szeretem dolog, akkor is tudd, hogy ezeket miért kell megtenned és utána majd jó lesz! A leejtő után jön az emelkedő!

5.) MOST! Élj most, hiszen most, most van! Ami volt, az már elmúlt, kesergéssel, de mással sem tudod már megváltoztatni, csak a jövőben tudod majd másképp csinálni. De azért meg még felesleges aggódni, hiszen még a holnap el sem jött. Most! Koncentrálj a pillanatra és add is át magad teljesen annak, amiben vagy, amivel foglalkozol. Ekkor éled meg igazán azt, ami most van.

6.) Egyetlen állandó dolog van, ez pedig a változás! Tervezz csak, Isten úgyis végez! Fogadd el ezt és engedd el azt, aminek mennie kell. Ne ragaszkodj foggal-körömmel olyanokhoz, amik nem Téged szolgálnak. Ezek lehetnek tárgyak, ötletek és személyek, élőlények is. Olykor nehéz elfogadni, hogy mi mért van, mit miért kapunk és ezért nehéz elengedni is. Mégis az elfogadás és elengedés együtt jár. Teret kell adni az újnak, el kell engedni a régit. Ez a természetes körforgás.

7.) Higgy! Magadban mindenképp. De hihetsz egy felsőbb hatalomban is, bárhogy nevezd is. Ha Neked erőt ad, akkor higgy benne! Bármit gondolsz ki, Te képes vagy rá! Ha nem lennél, akkor hogy juthatna eszedbe? Ugye ismersz olyan sztorikat, amik csodákról szólnak és valóban megtörténtek, hiszen ma élő emberek számolnak be róla! Mint mondjuk Nick Vujicic, vagy Mosolyka esete?

Tovább folytathatnám az unalomig a tippeket, hogy mitől is fog számodra 2014 arról szólni, amiről szeretnéd, de ennyiből már Neked is kell fogalmadnak lenni a teendőkről! Legyen úgy, ahogy Te akarod! Legyen ez akár január elsejétől, akár ettől a perctől és tartson csupán 365 napig. De rugaszkodjunk el a naptártól és mindenféle korlátoktól. Dönts arról, hogy mit szeretnél, cselekedj és akkor az fog történni! Ha pedig nem pont úgy, akkor érvénybe lép az 1.) pont: fogadd el!

Az életünk nem 365 napig tart. Egy bizonyos napig, amiről nem értesítenek előre. De élj úgy minden nap, mintha megkaptad volna az értesítőd! A harag, a sértés, az idegesség, a stressz, a bűntudat biztos nem lenne a teendőid között! Láss, érezz, nevess, szeress!

Remek Évet Nekünk!
  
R.É.K.A.
Remek Élet kutató, nőinspirátor

Ui.: Egész éves inspirációt ide kattintva kérhetsz!

2013. december 23., hétfő

Fújd ki

 

Egész évben csak szívtunk.
Szeretném azt hinni, hogy volt közben fújás is, de a nagy átlag csak szívott.
Itt az idő kifújni minden levegőt. Igen, még azt is ki kellene, amit már jó ideje tartogatunk a tüdőnkben. Főleg az évek óta visszatartott lélegzetektől kellene megszabadulnunk.
A karácsony a békéről és a megbocsátásról szól.
Tényleg erről szól?

Folytatás itt: http://bibo.hu/fujd-ki

R.É.K.A.
Remek Élet kutató, nőinspirátor  

2013. december 16., hétfő

InSpirál


Egyedül nehezebb betolni a kocsit, ha nem indul magától. Egyedül veszélyes expedícióra indulni a Kilimandzsáró megmászására. Egyedül merész fogyókúrába vagy edzésprogramba vágni. Legalább ketten könnyebb, biztonságosabb és egyszerűbb bármit megtenni, amit a fejünkbe veszünk. Ha egyikünk gyengébb, ott a másikunk, hogy még erősebb legyen. Ha egyikünk picit veszít a lelkesedéséből, ott a másikunk, hogy újra feltüzelje. Ha egyikünk elfárad, ott a másikunk, hogy magával húzza. InSpirálódva lendülhetünk be és maradhatunk is lendületben!

A spirál könnyen magával ránt, legyen bármelyik irányról is szó. Bár lefelé könnyen megy egyedül is… Aki viszont egy felmenő spirálba készül belépni, akkor fog sikerrel felérni a csiga-biga hátára, ha folyamatosan InSpirálódik, vagyis végig benne marad a spirálban. Embertípusa válogatja ugyan, de a gépszíj elég ügyesen el tud kapni. Az első pár lépést nagy lelkesedéssel, óriási elhatározással, sziklaszilárd meggyőződéssel teszed meg. Majd ezzel a fülig érő mosollyal és supermanként felemelt karral emelkedsz egyre feljebb.

Aztán az egyik kanyar kicsit élesebbre sikerül, Te pedig túl gyorsan haladsz, és kicsit megdörzsölöd a hátad az ablaktalan, szűk lépcsőház falán. Kicsit lelassulsz és észreveszed, hogy már nem bírod úgy a tempót, a lábaid fáradnak, a combod lassan már nem is érzed, bezzeg a szíved, majd kiugrik a helyéről. Automatikusan lefékezed magad. Törekszel a nyugalmi állapot visszanyerésére, ami a szíved zakatolását illeti, és szívesen benedvesítenéd az ajkaid egy frissítő palack vízzel, amit viszont lent felejtettél.

Jönnek az akadályok, jönnek a kisebb-nagyobb megállítások, a kis stop táblák, a szűk sikátorok és talán még egy őrült csapat is Veled szembe, akik próbálnak majd visszatoloncolni, vagy legalább pár lépcsőfokkal hátrébb sodorni.  Ilyenkor is InSpirálva vagy? Igen, még benne vagy a spirálban, de a lelkesedésed már biztos nem az első lépés hőfokán ég…

A folyamatos InSpiráció, az a láthatatlan másikunk, aki mindig ott van, ha fogytán az erőd, a kitartásod, és ha egyre távolinak tűnik a cél. A sportolónak edzője van, a diáknak tanára, a kutyának gazdája. Aki pedig változni, haladni, fejlődni szeretne, annak mentor segít. Szükség van egy motivátorra, aki biztosítja az utat, aki egy kicsivel mindig előttünk jár, hogy magához tudjon húzni, biztasson, és kinyújtsa a karját, ha épp el kell kapnunk.

Láthatatlan másikunkként kínálok egy InSpiráló csomagot, amely egész évben tartja benned a lelket, hetente küldi a megerősítést és naponta ad segítséget, hogy pörgésben maradj! Ha imádkoztál már valaha azért, hogy jobb legyen az életed, itt a lehetőség, hogy most Remek Életet kapj a Jézuskától: www.remekelet.hu


R.É.K.A.
Remek Élet kutató, nőinspirátor 

2013. december 13., péntek

Jó-kor


Mikor van a jókor? És melyik a jó kor? Az időt jelentő számok befolyással vannak ránk, meghatározzák a gondolatainkat és szabályok közé szorítanak. Így, ha nem érsz oda időben, elkésel; ha nem a megfelelő pillanatban lépsz be egy ajtón, nem jókor érkezel; az érettségihez 18 év a meghatározott „jó kor”, de a bölcsességhez, hitelességhez inkább az idősebb, aranykor a jó kor.   

Dobjuk el az időt egy kicsit. Nézzünk tisztán a ráma nélküli képre. Tényleg a kor számít és nem a tett, a tapasztalat, a tartalom? Mit mutat a kép? A keretek adják a normát, az átlagost, míg az egyediség, a különlegesség pont akkor jön létre, mikor a szabályok alól kitörünk. Negyvenévesen, az iskolapadot kinőve, munka mellett, nagyobb teljesítmény letenni az érettségit, mint nappali tagozatos diákként. Fiatalon mélységeket megélni, majd önerőből irányt váltani és példává válni, inspirálóbb és reménytelibb hatású, mint az őszen megvilágosodottak történetei.

Az idő tehát nem a teljesítmény mértékegysége. Így a hitelesség sem lehet korhoz kötött. Minden kor lehet jó, és minden pillanat jókor van, ha élünk a lehetőséggel. A választás pedig csak rajtunk múlik: helyzetünkért a környezetünket okoljuk, vagy magunkba merülve belső változást kezdeményezünk; vagy mondjuk a kemény és szenvedéssel teli élet helyett, csupán a hozzáállásunkkal és a szándékunk miatt élünk inkább Remek Életet.

Melyik a könnyebb, melyik az átlagosabb, melyik a gyakoribb? És melyikről álmodtál gyermekként? Középszerű, kínlódásokkal tarkított, keserű, egysíkú életet képzeltél el magadnak, vagy volt valami magasztosabb célod, valami, amivel ki szerettél volna emelkedni a tömegből? Nem kell feltétlen nagy dolgokra gondolni ez alatt.

Az én vágyam az volt, hogy egy igazán boldog családot szeretnék, ahol a férjemmel életünk végéig szerelemben és egyetértésben élünk. Fittek, egészségesek vagyunk és gyermekeink számára másolható nő és férfi mintát mutatunk, ezáltal ők is kiegyensúlyozott, értékes felnőttekké válnak majd, és nagyszerű unokákkal ajándékoznak meg bennünket. Ez nem tűnik elrugaszkodott álomnak. Mégse ez a normális, átlagos családkép, ha körülnézek!

A Remek Élet kutatását vettem a fejembe, hiszen az én hátam mögött is sok kudarc áll, mint például a saját és a szüleim válása. De töretlenül bízom abban, hogy amit gyerekként kristálytisztán láttam magam előtt, az létezik – ha megteremtem! Felméréseim szerint a Remek Élet nem más, mint boldogság és egészség minden fronton, vagyis otthon és a munkahelyen; de többen kiemelik, hogy jóban lenni önmagunkkal és a világgal. Majd a válaszadók túlnyomó része vallja be, hogy még nem él remek életet, de úton van felé…

Én is úton vagyok. Van, aki előtt járok még, de sokakat már lehagytam a nagy útvesztőben, amiken eddig keresztülmentem. Tudom, mire van szükség az úton, tudom, nem minden fenékig tejfel és az én szám sem ér minden másodpercben fülig. A Remek Élet számomra egy szemlélet, egy tudatos hozzáállás a világhoz, ami által a valóságban is jobban érezzük magunkat, ezáltal megszépül a környezetünk és egyre többször tapasztaljuk a boldogság állapotát.

Nem mondom meg a „tutit”, hogy jönnék én ahhoz? Viszont rávilágítok olyan helyzetekre, amiket eddig talán más szemmel néztél. A mindennapi inspiráció, a folyamatos motiváció, a feltöltő tippek és a harmónia elérését segítő gyűjteményem, amik mind megélt, saját tapasztalataim eredménye, most egy csomagban nyújtom át Neked! Jó korban, még fiatalon. Most, épp a legjobbkor!

Ha Remek Életet kértél a Jézuskától, a fa alatt meglelheted! :-)
www.remekelet.hu


R.É.K.A.
Remek Élet kutató, nőinspirátor


2013. december 11., szerda

JÓmaGAm


Fekszel, meredten egy pontra bámulsz, miközben halántékodról egy sós verejtékcsepp csurog a földre. A test – szellem – lélek egymásra találásának pillanata ez. Mikor még a szíved hevesebben dobog, a tested bágyadtan elernyed, a gondolataid még mindentől mentesek. Ilyenkor vagy JÓmaGAd! Mert Te jó vagy, úgy ahogy vagy.

Szenvedélyemé vált a jóga. Napi 90 perc matracnyi utazás. Teljes kikapcsolódás, feltöltődés, inspiráció és feszültséglevezetés. Szinte nincs olyan alkalom, mikor újabb motiváció, ötlet, vagy megoldás nélkül távozom. Gondolatokat kiürítve, magamra fókuszálva, megfeszülve és belazulva mindennap újjászületek.

A jóga sok mindenre tanít és emlékeztet engem, bár akkor még nem volt velem, mikor remekké vált az életem. A változást egyedül kellett megélnem, mint ahogy a gyakorlatok közben is egyedüli a lét: Te és JÓmaGAd, az a kép, amit a tükör mutat. Nehéz pillanat. Elfogadni a natúr valóságot. Nincs púder, ami leplezi a karikás szemet, nincs pulcsi, ami ápol és eltakar. Te vagy. Hát fogadd el, és szeresd magad!

Mi kell a változáshoz? Akarat, motiváció, kitartás, koncentrálás, fegyelem, szorgalom. 90 perc alatt próbára teszed magad. Nem tudsz hova bújni, a gyengeségeid, hiányosságaid láthatóak. Szembenézel velük, felveszed a kesztyűt, feszegeted a határaidat vagy helyette félrenézel?

A fejlődéshez igenis izzadni és néha megfeszülni kell. Majd megtörölközni és belelazulni és ismét újult erővel próbálni. Amikor már nem visz el máshová a fókusz, amíg megmarad az egyensúly, s míg állod a farkasszemet. Ahogy a tested napról napra hajlékonyabbá válik és a kezdetben elérhetetlen, egyszer csak elérhető, úgy rendeződik az élet is körülötted. De csak akkor, ha észreveszed. Ehhez tudnod kell, mire figyelsz, mi és ki a fontos Neked?

Sokszor mindent, amit szeretnél, egy tálcáról elvehetsz. Rajta, nyújtsd ki a karod, a Remek Élet Neked is jár, ha tényleg akarod:
http://remekelet.hu/karacsony2013
Remek Életet Kezdő Alapcsomag


R.É.K.A.
Nőinspirátor


2013. december 10., kedd

Álomban ébren


Pár napig csöndben voltam. Eltávolodtam az életből, hogy megélhessem az életemet. Ötnapos ÉN körüli utazás volt ez számomra, egy nagyon intenzív túra, amelyet egy alacsony termetű, szemüveges, barátságos arcú, mosolygós tekintetű, egyiptomi férfi tartott. Nem, nem a mindentudó okoska, hanem a gyengéden rávezető, halk szavú bölcs. Akinek már az is elég, ha a közelében vagy – látja, tudja, érzi ki vagy, hiába cserélgeted az álarcod, a szívedig lát, olyan mélyre, ahova eddig talán Te magad még sohasem tekintettél.

A folytatáshoz kattints: http://bibo.hu/alomban-ebren
 
R.É.K.A.
Nőinspirátor